2017. április 30., vasárnap

Felkavart érzések (7. rész)


Egyedül péntek az a peches nap, amikor teljesen be vagyok táblázva az egyetemen. Ezeken a napokon reggel nyolckor kezdődik az első órám és háromig csak egy fél órás szünetem van, így a srácokat reggel egy órával hamarabb viszem suliba és nem is tudok dolgozni.
A Londoni Üzleti és Gazdasági Egyetemen vagyok marketing szakos. Ha minden jól megy, akkor már csak négy év és egy ambiciózus, mindenre elszánt üzletasszony válik belőlem. Juhé.
Bár ez a város legjobb üzleti egyeteme, a szívem nem ide húzott. Minden álmom az volt, hogy a Modern Művészeti Főiskolán tanuljak fotográfiát. Attól a pillanattól kezdve, hogy megkaptam az első National Geographic magazinomat, az a legnagyobb vágyam, hogy egyszer az én fotóim jelenjenek meg az újságban. Az élet viszont közbeszólt. Nem fecsérelhetem az időm a fotózgatásra, amíg az apám házában élünk. Amint lesz elég pénzem és az ikrek felnőttek, belevágok a fotózásba. Talán...
De most még csak itt vagyok és épp társadalomismeret órám lesz tíz percen belül. Gyorsan leparkoltam, majd összeszedtem a mappáim és rohantam a C épület felé.

Nyolc hosszú és fárasztó előadás után végre kiléptem az egyetem dohos szagú folyosóiról a szabad levegőre. Annak ellenére, hogy London a hűvös és esős időjárásáról ismert, idén kifejezetten meleg tavaszunk volt és azt rebesgetik, a nyár is sokkal forróbb és zivatarosabb lesz a tavalyinál. Tehát miután kiléptem az ajtón, a huszonkét fokos májusi levegő nem hozott felfrissülést.
Miközben a kocsi felé tartottam és átkoztam magam, amiért ilyen vastag pulcsit vettem fel, valaki megszólított.
Megtorpantam, de nem fordultam meg. Jasmine valószínűleg már felkészült a bociszemével és a több oldalas, gondosan megszerkesztett bocsánatkérésével. Bármennyire is húzott már a szívem haza és akármennyire nem volt kedvem beszélgetni vele, egyszer muszáj lesz sort keríteni erre a csevejre. Jobb túlesni rajta.
- Igen? - kérdeztem a lehető legtávolságtartóbb hangon.
- Én... annyira nagyon sajnálom, hogy ott hagytalak. Túl erős volt az a... valami, amit ittam és úgy tűnik, nem bírtam túl jól. Mentségemre szóljon, nem voltam magamnál, te pedig gorombáskodtál, és...
- Hogy gorombáskodtam? - vontam kérdőre, miközben többi három barátunk a háttérből figyelt minket. - Fogalmad se volt, merre kell mennünk vagy hol lesz a buli, mégis leittad magad. Teljesen tanácstalan és kétségbeesett voltam. London nem túl biztonságos hely este, pláne olyan környéken, amit még csak nem is ismersz! - fakadtam ki. Minden keserűség, ami felgyülemlett bennem, hirtelen előtört.
- Tudom, tudom, elfogadhatatlan, amit csináltam és nem illik egy legjobb barátnőhöz. Én tényleg sajnálom - nézett rám szomorkásan. - Többet nem fordul elő.
- Az biztos! - vágtam rá, majd újra a parkoló felé vettem az irányt. - Soha többet nem megyek el veletek sötétedés után sehova - jelentettem ki. A táskámban turkáltam a kulcsokat keresve, de ezúttal is a táska aljára keveredett. Eközben Jasmine nem adta fel.
- Szóval nappal igen? Mi lenne, ha elmennénk fagyizni? Vagy a futópályához helyes tesi szakos srácokat nézni? - ötletelt, de még nem tartottam ott, hogy elfelejtsem a történteket.
- Figyelj, Jasmine, én... - kezdtem, de a barátnőm tekintete már nem engem figyelt. Anélkül, hogy leplezte volna, a kocsimat bámulta. Egyre mérgesebben fordultam meg, hogy megnézzem, mi tetszett meg neki hirtelen annyira. Aztán észrevettem. Nem az autómat nézte, hanem a mögötte álló motort. Pontosabban a tulajdonosát.
Hitetlenkedő arccal fordultam Chace felé. Komolyan? Csak azért, mert összefutottunk egyszer, miért küldi rám a Sors folyamatosan?
- Mégis mit keresel itt? - kérdeztem tőle dühösen.
- Gondoltam, körbenézek az egyetemen. Nagyon tetszett a honlapon, lehet átjelentkezek jövőre - töprengett az épületcsoportot vizsgálva.
- Annak nagyon örülnénk! - reagált rögtön Jasmine, majd Cassie és Eric kíséretében a fiú felé masíroztak, hogy bemutatkozzanak.
- Erre semmi szükség - vágtam közbe gyorsan. Ha Jasmine megismerkedik vele, akkor nem lesz vissza út. Ráveti magát és továbbra is az életem része lesz a srác. - Chace éppen indulni készül - az ugye szócskát már oda se tettem, mert a végén még nem lesz egyértelmű, hogy el kell mennie.
- Nélküled nem - felelte. Válaszára megállt bennem az ütő.
- Hogy mi?
- Nélküled. Nem - tagolta derülten, mintha a hallásommal lett volna valami gond.
- Én nem megyek veled sehova. Pláne nem ezzel a haláljárgánnyal - szögeztem le.
- Én szívesen megyek - jelentkezett Jasmine, mire rosszalló pillantást vetettem rá.
- Be se mutatsz minket? - kérdezte Cassie szemérmes arckifejezéssel.
- Chace, bemutatom neked azokat a barátaimat akik elrángattak bulizni, de végül nem foglalkoztak azzal, mi van velem és ő Liam, aki a többiekkel ellentétben felvette a telefonját - mondtam Ericre és Cassie-re nézve. - Ő pedig Chace.
- Örülök - nyújtott kezet Eric, aki meg se próbálta leplezni, mennyire oda van Chace-ért. A fiú fura arccal rázott vele kezet.
- Nekem mennem kell az ikrekért - a csomagtartóra tettem a táskám, hátha így egyszerűbben megtalálom a slusszkulcsot, de annyi minden volt benne, hogy az egész tartalma a földre borult. Elégedetlen szavakat dünnyögve szedtem össze a cuccaimat. Szerencse a szerencsétlenségben: meglettek a kulcsaim. Már nyúltam érte, amikor egyszer csak felemelkedett.
Jasmine gonosz mosollyal az arcán csörömpölt vele. Tudtam mire készült, és nagyon nem tetszett. Minden idegem arra koncentrált, hogy elkapjam a kulcsot, ha repül. Mint a rugby játékosok, rogyasztott térddel készenlétben álltam. Ellenben Jasmine cselesebb volt. A slusszkulcs Cassie felé szállt, aki Chace kezébe juttatta.
A Sorsom eldőlt. A barátaim meg se szólaltak, csak némán elvonultak. Chace felé fordultam.
- Nem fogod vissza adni, ugye? - kérdeztem látszólag unottan, de belülről majd' szétvetett az ideg. Fogalmam se volt, hova akart elcsalni, de sejtettem, hogy nem jó ötlet. Pláne a tegnapi után. Nem tudtam mire vélni a kávézóban elhangzottakat. Miért akarja újrakezdeni az ismerkedést? Mégis mit akarhat tőlem? Csak így felbukkan hat év után a semmiből és azt akarja, hogy kezdjük tiszta lappal?
- Nem - vigyorgott önelégülten, miközben a csomagtartónak dőlt. Laza mosoly a száján, zöld szemei pajkosan csillognak, mélybarna tincsei a homlokába lógnak... Túl ismerős. Nem, ez így nem jó.
Valami mélyen, legbelül megdobbant. Egy olyan kis sarokban, amiről régen elfeledkeztem és azt hittem, már soha többé nem fog úgy működni, mint azelőtt. Az érzés meleg volt és kellemes, szinte alig érezhető. Mégis halálra rémisztett. A torkomban gombóc keletkezett és kiszáradt a szám. Hirtelen visszarepültem az időben. Ott álltunk a korlátnál, ugyanígy, ugyanezt érezve. Az a halvány, most csak pislákoló dobbanás akkor kitöltötte az egész testem és a felhők fölött voltam. Pár héttel rá pedig jött a hideg zuhany. Először csak a Chace köré épített világom omlott össze, aztán szépen sorban az összes többi.
Hajdanán ügyes voltam. Minden érzést és emléket bezártam egy kis fémdobozba, lefagyasztottam és eltemettem a lelkem legtávolabbi zugába. Egészen tegnap estig. Elég volt egy jól irányzott mozdulat és megrepedt a kis doboz.
A felismerés, hogy Chace felbukkanása mire képes, megijesztett. Az emlékek egy része utat talált a résen keresztül és elárasztott.
Erősen összeszorítottam az ajkaim. Csak futni akartam, el onnan, olyan messzire, hogy elfelejtsek mindent és mindenkit. Nagyon dühös voltam Chace-re, amiért ilyen reakciót váltott ki belőlem.
- Ez már nem működik. Más lettem, nem vagyok az a tudatlan tizenhat éves, mint akkor. Nem használhatsz ki újra - jelentettem ki olyan keményen és magabiztosan, mintha tényleg nem történt volna semmi legbelül.
- Ne csináld már, Belle. Felelőtlen kamaszok voltunk, megbocsátható hiba - röhögött fel Chace nemtörődöm stílusban.
- Hogy megbocsátható hiba? - hitetlenkedtem. - Csak szórakoztál velem! Az elejétől fogva neked csak játék volt az egész, az nem számított, hogy én mit akarok vagy mit érzek! Egyedül magaddal foglalkoztál és azzal, hogy mi a jó neked, az már nem számított, hogy ripityára törted a szívem! Ez, akár hány éves az ember, nem megbocsátható! - törtem ki végleg. A düh és a csalódottság elárasztott. Nem tudtam uralkodni az indulataimon.
Hangos szavaim visszhangot vertek az épületek között. Chace dermedten bámult. Úgy tűnt, akkor esett le neki, hogy mennyire megbántott és nem csak játékból sértődtem meg. Én is csak akkor jöttem rá, hogy addig a pillanatig nem vett komolyan engem, vagy a zűrzavaros "kapcsolatunkat". Tényleg csak egy nagy játék volt neki az egész.
Minden erőfeszítésem ellenére kibuggyant egy könnycsepp. Farkasszemet néztem Chace-szel. Arcán gyorsan váltakoztak a felismerés, lelkiismeret-furdalás és megbánás halvány jelei. De én nem törődtem vele. Kihasználva meglepődöttségét kikaptam a kezéből a kulcsaimat, majd beültem a kocsiba és elhajtottam.

 Mikor hazaértünk, az ikrek látták, hogy nem vagyok a toppon, így inkább háttérbe húzódtak. Szépen lassan kezdenek rájönni, hogy ha rossz a kedvem, valószínűleg velük se vagyok elnéző, így inkább Mrs. McAdamst nyaggatták az új Star Wars film részleteivel, de ennek ezúttal nagyon örültem. Amint becsuktam magam mögött a szobám ajtaját, levetettem magam az ágyra és próbáltam rendet tenni megtépázott kis dobozomban.


Chace Mayfaire úgy bukkant fel a semmiből és borította fel amúgy sem egyszerű életem, mint egy hurrikán. Egyik pillanatról a másikra megjelent, elsodort magával és mire észbe kaptam, egy érzelmi káosz közepén találtam magam. Az érzéseim és emlékeim szanaszét hevertek bennem. Előjött minden, amit eddig sikerült elzárnom magamban. Minden, amit hat éve éreztem Chace iránt, akibe akkor még halálosan szerelmes voltam...


Nem is tudom, mennyi ideig feküdtem ott a plafont bámulva, eredmény nélkül. Minden másodperccel csak nehezebbnek éreztem az elmúlt délután történéseit. Miközben azon filóztam, hogyan tudnám visszafordítani az életem a normális, megszokott és monoton kerékvágásába, kopogtattak.
Gyorsan letöröltem néhány kósza könnycseppet és igyekeztem nem idegbetegnek tűnni. Noel így is megijedt, amikor feldúltan mentem érte az iskolába, nem akartam még jobban kiborítani. Néhányszor megköszörültem a torkom, majd viszonylag normális hangon kiszóltam:
- Gyere csak!
De amikor nyílt az ajtó, nem az egyik vöröses barna hajú manóm feje tűnt fel, hanem egy agyon melírozott hajjal keretezett bűnbánó arc. Jasmine csendesen lépett be a szobába, majd hangtalanul zárta be maga mögött az ajtót. Vállán két nagy bevásárló szatyor lógott, egyik kezében két kiskanál, másikban a kedvenc plüsspárnája.
Szótlanul néztünk egymás szemébe. Végül nem bírtam tovább. Könnyáztatta arcom két tenyerembe temettem és hagytam, hogy felszínre törjön minden, amit eddig nem hagytam. Pár másodperccel később Jasmine sovány karjai fonták körül a testem.
Már nem haragudtam rá, nem tudtam. Nem foglalkoztam semmivel, csak engedtem, hogy az a két szerető kar elrejtsen a világ elől.
Szablon wykonała Sasame Ka z Ministerstwo Szablonów
CREDITS
Png Pattern