Prológus

Hadd meséljem el...


A boldogság sose volt az én asztalom. Leginkább a depresszív realizmusban mozogtam otthonosan. Olyan voltam, mint egy robot, ami felkel, teszi a dolgát, majd tizennyolc óra rohangálás után fáradtan bedől az ágyba. Hideg és rendszeres. De akármennyire is éreztem magam egy távolságtartó fémdarabnak, közel se voltam tökéletes robot. Bár nem látszott, érzelmeim vad vihara szüntelenül tombolt lelkem kis dobozában. Gondosan elzárva, hogy még véletlenül se lássa meg senki, mennyire nem vagyok kimért, higgadt és realista. Megannyi érzelem emésztett. Belülről mardosta a kis fémdobozt, amit mások léleknek hívnak. De már mint említettem, a boldogság és a vidámság nem sokszor vendégeskedett nálam. A kétségbeesés, félelem, szomorúság, tehetetlenség és még valamennyi társuk annál inkább. Egy valami viszont a felszínen tartott. A remény.
Te olyan vagy, Belle, mint a naplemente. Mondta egyszer Chace, mialatt a hátsókertben ültünk és az említett jelenséget bámultuk. Káprázatosan gyönyörű és mindig más; rengeteg érzelmet keltesz az emberekben és tartasz vissza. Költőien elegáns, mégis akárhányszor feltűnsz, olyan elérhetetlen vagy, olyan szomorú. Magadban hordozod az elmúlást és a reményt, hogy egyszer jobb lesz.
Egyszer tényleg ilyen voltam. Aztán megváltozott minden. Ő visszatért az életembe és rávilágított, nem kell így élnem. Megmutatta nekem a világot a saját szemével, kimozdított a komfortzónámból. Bebizonyította, hogy lehetek újra boldog és szabad úgy, hogy nem ártok vele se magamnak, se a szeretteimnek.
Chace megmentett.
Már nem félek a jövőtől. Az életben jönnek-mennek az emberek. Akik lekopnak az emberről, azok nem szerették igazán. De én tudom, hogy Chace, Jasmine, Eric, Liam, Cassie és az ikrek mindig velem lesznek.
Hogy miért? Hadd meséljem el...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szablon wykonała Sasame Ka z Ministerstwo Szablonów
CREDITS
Png Pattern